Hosszú anyák napi versek

hosszú anyák napi versek gyűjteménye

Hosszú anyák napi versek gyűjteménye. Az anyák napja az év egyik legmeghatározóbb ünnepe, amikor is lehetőségünk van kifejezni hálánkat és szeretetünket azoknak az édesanyáknak, akik mindig mellettünk állnak és támogatnak minket az életünk során. Ebben a cikkben olyan hosszú anyák napi verseket gyűjtöttünk össze, amelyek méltó módon fejezik ki az érzéseket az anyák iránt. Ezek a versek nem csak a szavak szépségével, hanem a gondolatok mélységével is megragadják az olvasókat, és lehetőséget adnak arra, hogy kifejezzük a szeretetünket az édesanyánk iránt. Olvass tovább, és találj egy olyan verset, amely kifejezi az érzéseidet, és méltó ajándék lehet az anyák napján!

Hosszú anyák napi versek

Szuhanics Albert: Ott él édesanyánk…

Az édesanyának dédelgető keze
gyermekét simítja, féltőn csillog szeme.
Sóhajtva becézi: „Te ne félj, csillagom,
én szívből szeretlek, vigyázok rád nagyon!”

Szorgos anyai kéz, mindig talál munkát,
csak hogy a szükséget fiai ne tudják.
Konyhának tündére, ő a nagy varázsló.
„Mit főzzek ebédre?” – legszebb e varázsszó!

Ezer mesét mesél édes anyanyelvén,
viselkedni tanít: „Mindent maga helyén!”
Szíve dobbanása kislánya, nagy fia,
mindig csak azt nézi, mit kéne adnia.

Ha kiszáll fészkéből a felnőtt gyermeke,
minden percben várja: „Jönnie kellene!”
Legjobb barátnője a kis unokának,
huncut játszótársát „Jaj ne érje bánat!”

Lányának, fiának csak kedvét keresi,
„Fázik az unokám!” – sálat köt őneki.
És hogyha sokáig betegség kerülte,
mégis kora miatt egyszer legyengülne

Panasz nem hagyja el a mosolygó ajkát,
dédunoka vár most dédikét és dajkát…
Könnyezve sóhajtja, tudván hogy itt a vég; –
„Csak a gyermekeim láthatnám újra még!”

Áldott anyai kéz simogat még egyszer,
könnyei közt nevet, becéző szemekkel.
Küzdve kikíséri szeretett családját,
csöndes imát mormol, s eloltja a lámpát…

Ez sok anya sorsa, s ha elmentek régen,
mosolyuk ott ragyog fenn a kéklő égen.
Fénnyel simogatnak, mint sugárzó kezek,
ott él édesanyánk, s örök a szeretet!

Anyám

Sehol nincs a nagyvilágon
olyan anya, mint te vagy,
nem is hiszem, hogy te ember,
s nem egy égi angyal vagy.

Kebeledben oly szív dobog
melyhez nincsen hasonló,
felfogni én sosem fogom,
hogy is lehetsz ilyen jó.

Lesed minden gondolatom,
mindent megosztasz velem,
fejed mindig azon töröd,
hogy szerezz örömet nekem.

Nem számolod, hogy mennyit adsz
hálát érte nem vársz,
megszakad az a jó szíved,
hogyha engem sírni látsz.

Gyógyítasz, ha beteg vagyok,
szomorkodom – vigasztalsz.
Akkor örülsz, ha mosolygok,
boldog vagy ha simogatsz.

Fáradtságot te nem ismersz,
nem tudsz nemet mondani,
attól félek, amíg élek
nem tudom meghálálni.

Dsida Jenő: A legszebb dalom Édesanyámnak

Fogok dalolni édes szerelemről
Jövő napoknak bíbor hajnalán.
Füvek, virágok mind reám figyelnek
Bűvölten hallgat minden csalogány.
A föld mámoros, mély álomba szédül
S a dal csak zeng, csak zeng az ajkamon
Kezem a lantnak aranyhurjain jár
De mégsem ez lesz a legszebb dalom.

Behatolok a titkos műterembe,
Hol a nagy Mester vésője alatt
A jövendőnek márványszobra készül
S ihletve zengek Isten-titkokat:
Elzengem végig önfeledt ajakkal:
Kinek jut bukás, kinek hatalom,
Nagyobb leszek a régi prófétáknál: –
De mégsem ez lesz a legszebb dalom.

Elzengem halkan, fátyolos kobozzal
Fájdalmaimnak zordon énekét
Elpanaszlom, hogy hányszor is csalódtam
Hogy vesztettem el mindent, ami szép;
És akkor, aki tündérvarázslatban
Úgy élt bánattól, bútól szabadon
Szívéhez kap és forró könnye csordul
És mégsem ez lesz a legszebb dalom.

Ott leszek majd a szörnyű harcmezőkön
Hol bosszút állhat, aki sokat tűrt,
Hol vért gőzölgő paripák robognak
S az én ajkamon harsog majd a kürt
S e kürtnek hangja elnyel ágyudörgést,
Halálkiáltást véres rohamon,
Arcokon ég a lelkesülés lángja!…
De mégsem ez lesz a legszebb dalom.

Hanem amikor csendes alkonyatkor
Úgy ülsz borongón, édes jó Anyám –
Megtámadva az élet fájdalmától,
S könnyes szemekkel tekintesz reám;
Én egy ujjongó, édes dalba kezdek,
Szívem derüjét mind Neked adom…
Te átölelsz és némán összecsókolsz…
És ez lesz nékem a legszebb dalom.

Szuhanics Albert: Régi édesanyák

Régi édesanyák, őrző angyalok,
boldogok voltunk míg ránk vigyáztatok.
Ételszagú konyhák emléke lebeg
illatokkal átszőtt pára-felleget.

Tűzhelyen főtt ebéd, meleg vacsora
ízei a szánkban, nem múlnak soha.
Kötényetek mögé bújnánk ma is úgy,
félelmeink ellen, ha kísért a múlt.

Simítaná fejünk ráncos kezetek,
ahogyan hűs árnyak megérintenek.
Sóhajok szárnyain vigasztalva még,
mint ahogy könnyű s szép álmot ad az ég.

Régi édesanyák, galamb-ősz anyók,
mosóteknő mellett tanultuk a jót.
Ajkatokról folytak ősigék, szavak
s mi ittuk mint forrást megriadt vadak.

Úgy formázott kis szánk, hangot, mondatot,
hogy rajta szemetek fénye ragyogott.
Féltve és vigyázón adtátok nekünk
magyar anyanyelvünk, édes ételünk.

S ha néha udvaron teregettetek,
dalolva lépkedtünk olykor veletek.
Tiszta volt a szívünk, s mint fényes ruhák,
úgy őrzi meg lelkünk idők illatát.

Nadányi Zoltán: Anyu

Tudok egy varázsszót,
ha én azt kimondom,
egyszerre elmúlik
minden bajom, gondom.

Ha kávé keserű,
ha mártás savanyú,
csak egy szót kiáltok,
csak annyit, hogy: anyu!

Mindjárt porcukor hull
kávéba, mártásba,
csak egy szóba került,
csak egy kiáltásba.

Keserűből édes,
rosszból csuda jó lesz,
sírásból mosolygás,
olyan csuda-szó ez.

„Anyu, anyu! Anyu!”
hangzik este-reggel,
jaj de sok baj is van
ilyen kis gyerekkel.

„Anyu, anyu, anyu!”
most is kiabálom,
most semmi baj nincsen,
mégis meg nem állom.

Csak látni akarlak,
Anyu, fényes csillag,
látni, ahogy jössz, jössz,
mindig jössz, ha hívlak.

Látni sietséged,
angyal szelídséged,
odabújni hozzád,
megölelni téged.

Donkó László: Anyák napján

Köszöntelek anyám
lila orgonával,
rózsafavirággal,
tuli-tulipánnal.

Köszöntelek anyám
édes gyermekszóval
áldjon meg az élet
minden széppel, jóval!

Könnyet sose ejtsél,
mosoly legyen szádon,
hisz te vagy a legjobb
nékem a világon!

Köszöntelek anyám
lila orgonával,
rózsafavirággal,
tuli-tulipánnal.

Dsida Jenő: Hálaadás

Köszönöm Istenem az édesanyámat!
Amíg ő véd engem, nem ér semmi bánat!
Körülvesz virrasztó áldó szeretettel.
Értem éjjel-nappal dolgozni nem restel.
Áldott teste, lelke csak érettem fárad.
Köszönöm, Istenem az édesanyámat.

Köszönöm a lelkét, melyből reggel, este
imádság száll Hozzád, gyermekéért esdve.
Köszönöm a szívét, mely csak értem dobban
– itt e földön senki sem szerethet jobban! –
Köszönöm a szemét, melyből jóság árad,
Istenem, köszönöm az édesanyámat.

Te tudod, Istenem – milyen sok az árva,
Aki oltalmadat, vigaszodat várja.
Leborulva kérlek: gondod legyen rájuk,
Hiszen szegényeknek nincsen édesanyjuk!
Vigasztald meg őket áldó kegyelmeddel,
Nagy-nagy bánatukat takard el, temesd el!

Áldd meg édesanyám járását-kelését,
Áldd meg könnyhullatását, áldd meg szenvedését!
Áldd meg imádságát, melyben el nem fárad,
Áldd meg két kezeddel az Édesanyámat!

Halld meg jó Istenem, legbuzgóbb imámat:
Köszönöm, köszönöm az édesanyámat!

Márai Sándor: Anya

Amit egy titkos kéz irat:
lágy arcod fonódott redője
bonyolult, fakult kézirat,
nézem, betűzgetem belőle:
mit írtak az évek, az élet?

Ez én vagyok, az én sorsom,
e mély sor a homlokodon:
bocsáss meg,
nem így akartam, ennyi lett,
ki sorsa ez, enyém, tied?
nem tudom.

Szobákban éjjel, idegen
tükrök előtt néha megállok:
nézd anyám, fiad idegen
arcán indulnak már a ráncok,
hasonlók, mint a tieden,

és kopva, elomolva, mállva
két testünk visszaporlik lassan
egy testbe, egy porba, egy anyába.

Dsida Jenő: Édesanyám keze

A legáldottabb kéz a földön,
A te két kezed jó Anyám
Rettentő semmi szélin álltam
Közelgő létem hajnalán;
A te két kezed volt a mentőm
S a fényes földre helyezett…
Add ide, – csak egy pillanatra, –
Hadd csókolom meg kezedet!

Ez a kéz áldja, szenteli meg
A napnak étkét, italát
Ez a kéz vállalt életére
Gyilkos robotban rabigát,
Ez tette értünk nappalokká
A nyugodalmi perceket…
Add ide, – csak egy pillanatra, –
Hadd csókolom meg kezedet!

Hányszor ügyelt rám ágyam mellett,
Ha éjsötétbe dőlt a föld,
Hányszor csordúlt a bánat könnye,
Amit szememről letörölt,
Hányszor ölelt a szent kebelre,
Mely csupa, csupa szeretet! –
Add ide, – csak egy pillanatra, –
Hadd csókolom meg kezedet!

Ha megkondult az est harangja
Keresztvetésre tanított,
Felmutatott a csillagokra,
Úgy magyarázta: ki van ott;
Vasárnaponként kora reggel
A kis templomba vezetett…
Add ide, – csak egy pillanatra, –
Hadd csókolom meg kezedet!

Lábam alól, ha néha néha
El is tévedt az igaz út,
Ujjaid rögtön megmutatták:
Látod: a vétek szörnyü rút! –
Ne hidd, Anyám, ne hidd, hogy egykor
Feledni bírnám ezeket!…
Add ide, – csak egy pillanatra, –
Hadd csókolom meg kezedet!

Oh, hogy így, drága két kezeddel
Soká vezess még, adja ég;
Ha csókot merek adni rája
Tudjam, hogy lelkem tiszta még.
Tudtam, hogy egy más, szebb hazában
A szent jövendő nem veszett! –
Add ide, – csak egy pillanatra, –
Hadd csókolom meg kezedet!

A legáldottabb kéz a földön
A te két kezed, jó Anyám!
Mindenki áldja közeledben:
Hát én hogy is ne áldanám?!
Tudom, megáldja Istenünk is,
Az örök Jóság s Szeretet! –
Némán, nagy, forró áhitattal,
Csókolom meg a kezedet!

Édesanyám

Van egy szó, van egy név ezen a világon,
Melegebb, színesebb, mint száz édes álom.
Csupa virágból van, merő napsugárból..
Ha ki nem mondhatod, elepedsz a vágytól.
Tisztán cseng, mint puszták estéli harangja,
Örömében sir az, aki e szót hallja.
Ártatlan kisgyermek, csöpp gügyögő hangja,
Amikor gőgicsél, mintha volna szárnya.
A amikor a szíved már utolsót dobban,
Ez az elhaló szó az ajkadon ott van.
Mehetsz messze földre, véres harcterekre,
Ez a szó megtanít igaz szeretetre.
Bánatban, örömben – ver az Isten vagy áld,
Hogyha elrebeged, már ez is imádság.
És ha elébed jön könnyes szemű árva,
E szóra felpattan szíved titkos zárja.
Drága vigasztalás ez a a szó, ez a név,
Királynak, koldusnak menedék, biztos rév.
Te vagy legboldogabb, nem gyötörnek gondok,
Ha keblére borulsz és el kinek mondod?
S ha szomorú fejfán olvasod e nevet,
Virágos sírdombon a könnyed megered.
Van egy szó, van egy név, valóság, nem álom,
Nekem a legdrágább ezen a világon.
Ez a legforróbb szó, az én legszebb imám,
Amikor kimondom: anyám, édesanyám.

 

József Attila: Nem tud úgy szeretni

Nem tud úgy szeretni a világon senki,
mint az édesanyám tud engem szeretni.
Akármit kivántam megtette egy szóra,
még a csillagot is reám rakta volna.
Mikor a faluban iskolába jártam,
rendesebb egy gyerek nemigen volt nálam.
El nem tűrte volna ő azt semmi áron,
hogy valaki nálam szebb ruhába járjon.
Éjjel – nappal őrzött mikor beteg voltam,
magát nem kimélte, csak értem aggódott.
Mikor felgyógyultam, fáradt két szemében
öröm könnynek égtek, s csókolva becézett.
Én Istenem áldd meg, őrizd az anyámat,
viszonozhassam én ezt a nagy jóságot.
Lássak a szemében boldog örömkönnyet,
ne lássam én soha búsnak, szenvedőnek.

Melyik hosszú anyák napi vers tetszik a legjobban?

Nézd meg ezeket is:

.